Varrógép-torta lépésről lépésre

Valamikor a tél közepén, januárban kérdezte meg a barátnőm, sütnék-e egy különleges tortát az apukájának a 60. szülinapjára, április közepén. Újabb nagyszerű kihívás lehetősége csillant fel előttem, ráadásul számomra nagyon kedves személyeknek szerezhettem örömet  - természetes volt, hogy elvállaltam a felkérést, s mennyire büszke voltam rá! :)

Az ünnepelt szabóként dolgozik fiatal kora óta, így evidens volt, hogy a tortát varrással kapcsolatos dekorációba kell bújtatni. Barátnőm ötlete az volt, hogy egy klasszikus kerek tortára mintázzam meg fondantból az apukáját, amint gépe fölé görnyedve varrogat. Előttem pedig nyomban megjelentek azok a csodás képek varrógép alakú tortákról, melyekbe gyakran belefutok az interneten tortás oldalakat böngészve. Tetszett az ötlet a barátnőmnek is, én pedig bátran belevágtam a dologba, hiszen ha már annyi embernek sikerült, nekem miért ne sikerülne könnyedén?! Na, itt volt az első tévedésem...

Először is fényképekre volt szükségem arról a varrógépről, melyen barátnőm apukája dolgozik, mert ugye csakis úgy lehet igazán személyes a dolog, ha az ő gépét mintázom meg. Februárban már meg is érkeztek a képek, barátnőm nagy titokban készítette őket...

Kutakodni kezdtem a netem a varrógép-torta elkészítésének technikája után. Számtalan lehetőséget áttanulmányoztam, alaposan körbejártam a témát. Az előre megvásárolható műanyag állványos variáció nem volt szimpatikus, ezért úgy döntöttem grillázsból készítem el a vázat, és erre építem rá a tortát. Utána ezen a terven is módosítottam, mert nem voltam biztos benne, hogy a grillázs megfelelően fog viselkedni (értsd.: nem olvad meg) a torta alatt, és kockáztatni nem akartam. Végső döntésem az volt: erős kartonpapír + saslikpálcikák hada fogja alkotni a stabil és biztos vázat. Második tévedés.

A kisebb kellékeket már néhány nappal a szülinap előtt elkezdtem készítgetni: cérnát, gyűszűt, ollót és gombokat mintáztam fondantból. Utána megsütöttem a vaníliás piskótát (ami egy jó kis kuglórecept szerint készült).

Édes kis apróságok :)

A torta összeállítását mindig nagyon élvezem. Először is kiszabtam a piskótából a megfelelő méretű, alakú lapokat: hosszú téglalap alakot a gép felső részéhez, és négyzet alakú lapokat a törzséhez-lábához, majd betöltöttem őket a csokis-meggyes krémmel. A felső, hosszú részt egy méretre szabott, erős és alufóliával bevont kartonra helyeztem. A lábába négy darab méretre vágott saslikpálcikát helyeztem, hogy a fölé helyezett torta ne tudja összenyomni, ne nehezedjen rá. Ezen kívül három hosszabb saslikpálcika rögzítette a gép felső részét a törzshöz, melyek az előre elkészített lyukacskákon szelték át a kartont. A hátsó rész tehát nagyon stabil volt, az elejét viszont csak egy pálcika tartotta...

A betöltött tortát még faragtam, pótolgattam, formára alakítottam, majd bevontam vajkrémmel, így:

A varrógép eleje még mindig instabil volt, dőlt jobbra-balra. Jobb ötletem nem lévén, fondantból építettem alá egy "tartót" a tű részhez, azt remélve, hogy az majd kellően megkeményszik és stabilan megtartja az egész gépet. Harmadik tévedés. Ettől függetlenül a tortát beburkoltam, elkezdtem díszítgetni; igyekeztem az eredeti gép színeit lemásolni. Közben pedig az egészet alá kellett támasszam, ha nem szerettem volna a földön landolva látni...

 

Akkor adtam fel végleg ezt a fajta stabilizálási kísérletet, amikor a gép orr része leszakadt, levált a felső részről. Mert ez a maréknyi rész alulról volt ráépítve a kartonra, és úgy tűnik, nem tapadt rá megfelelően. Meg amúgy is... a gravitáció nagy úr! Szóval a tű fölötti rész kezdett leválni, a burkolat szakadt, a piskóta lelógott... Ettől kezdve nem fényképeztem, csakis a tortára koncentráltam, és próbáltam menteni a menthetőt. Végülis a megmentőm apukám személyében érkezett, aki mélységesen átérezte a problémámat. Tervezőmérnökként gyorsan tervezett is nekem egy pici állványt, amit a torta első részébe helyezhettünk be. Kivonult a műhelyébe, fúrt-faragott, esztergált és hegesztett... Két óra múlva már kezemben tarthattam a kis fém állványt, aminek volt egy tenyérnyi lapos talpa, rajta merőlegesen egy fém rudacska, és hat centiméter magasságban egy újabb fém lap (ez tartotta a leszakadni készülő részt), majd a rudacska folytatódott tovább, akár egy tengely, ami szintén a stabilitást szolgálta; együtt a torta alá helyeztük az orr-résznél, és a tortám stabil volt, akár a szikla. Ezer köszönet érte, sok-sok embernek okozott ezzel örömöt. De legfőképpen nekem :)

Ettől kezdve már "csak" csinosítgatni, díszítgetni kellett a tortát. És korrigálni az orr-részt, amely majdnem levált a felső résztől. Pöttyös anyagot készítettem, és behelyeztem a gép "tűje" alá...

Felkerült a tortatálcára a sok pici gomb, gyűszű, kréta, tű, cérna és az olló is :)

És hát igen... a torta, ha nem is lett az eredeti tökéletes mása, de készen volt, stabil volt, varrógép volt:

Ahogy már többször írtam róla, számomra az a legfontosabb, hogy az ünnepelt érezze, hogy ez a torta neki készült, róla szól. A barátnőm apukája ráismert a tortában az ő varrógépére. Talán a gép testén lévő fehér gumi segített neki ebben, aminek a funkcióját még nem tudom, de majd megtudakolom :) És tetszett neki. És meghatódott. Persze tévedés lenne azt hinnem, hogy mindez csupán az én tortámnak köszönhető; nem így van. Meghatódott, mert a csodálatos családja állta körül ezen a nagyszerű napon; mert a szeretteivel ünnepelhetett. De titkon remélem, hogy kicsit, ici-picit, épp csak egy sütimorzsányit nekem is szerepem volt benne. Isten éltesse még nagyon sokáig, Jóska bácsi! :)

 



Aprajafalván jártam...

Folyamatosan keresem az alkalmat, amikor az óvodába "feltűnés" nélkül vihetek/küldhetek sütit, tortát a gyerekeknek. És a felnőtteknek, természetesen! :) Mert folyamatosan ki szeretnék próbálni valami újat, gyakorolni, kísérletezni szeretnék. Persze egy idő után az óvónéniknek is feltűnik, ha túl sok süti érkezik, talán rá is unnak... (bár még nem jelezték). Ezért örültem a mikulási és karácsonyi ünnepségnek, a farsangnak, a húsvét közeledtének, és már előre várom a gyereknapot! :)

    Régóta szerettem volna gombaház-tortát sütni, és a törpés sütemények is nagyon népszerűek mostanában cukrász-körökben. Több száz ötlet kering a neten is ebben a tematikában, és úgy gondoltam, az ovis farsang ideális alkalom lenne arra, hogy végre elkészítsem a vágyva-vágyott tortát. El is készült. Valójában két külön tortából állítottam össze: egyik a ház törzse, másik a ház teteje; mindkettő trüffelkrémes, de külön faragtam, burkoltam, díszítettem őket, s csak a legvégén, oviba szállítás előtt raktam egymásra őket. Közepén, a ház "tengelyeként" a jól bevált saslikpálcika kapott most is helyet, ez biztosította, hogy a gombaház kalapja ne csússzon le a törzséről. Egy gombaház-torta önmagában azonban mit sem ér, csakis törpikékkel lehet hiteles. Nemdebár? :)

 

Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen tortánál nagyon fontos szempont az is, hogy huszonnégy gyerek fog osztozni rajta; tehát vagy nem teszek rá kicsi cukorfigurákat egyáltalán, vagy készítek minimum huszonnégy darabot, hogy mindenkinek jusson belőle. Mi mást tehettem volna? Elkészítettem minden gyerek számára egy kicsi törpikét:

A törpikéket tojáslikőrös-csokidarabkás minimuffinok tetejére ültettem. Természetesen a kész sütikben nyoma sem volt alkoholnak, annál inkább a selymes, vaníliás íznek.
Nos, így népesült be az egylakásos Aprajafalva sok apró lakóval :)

 És bár a sok kis lakó nagyon hangulatossá teszi az összképet, mit sem érne az egész néhány igencsak jellegzetes karatker nélkül... Ezért alkottam meg egy kissé túl fiatalos Törpapát, egy igencsak bárgyú Törpillát, néhány kukucskáló törpikét és Okoskát, aki épp' hozza megszokott formáját:

Sokkal meseszerűbb, természetesebb mosolyú figurákat szerettem volna. Talán legközelebb jobban sikerül. A gyerekeknek így is tetszett, állítólag szőrén-szálán eltüntették a kis figurákat, muffinokat, tortát. És ami a legjobb: a sütiket látván az óvónő bevallotta, hogy eredeti terve szerint a teljes csoportot Hupikék Törpikéknek szerette volna beöltöztetni, de ezt a gyerekek egyéni elképzelései meghiúsították. Sebaj, törpikék így is farsangoltak a Borókában; nem a gyerekek bőrébe, hanem pocakjukba bújva! :)

 

Azok a mérges-dühös madárkák...

Az óvodánkban Angry Birds-láz tombol. Ó, hogy ezzel semmi újat, semmi meglepőt nem közöltem? Hát persze. Hiszen a jópofa telefonos-számítógépes-kitudjamis játék évek óta nagy népszerűségnek örvend óceánon innen és túl gyerekek és felnõttek körében egyaránt; mióta azonban kis hazánk nagy áruházláncának vevőcsalogató akciójában bárki pihe-puha, méretes és igencsak "élethű" madárhoz és disznóhoz juthatott, a fél óvodának mérges ábrázatú csupafej-szárnyas vagy éppen bárgyú képű malacka lett kedvenc játéka, alvós állatkája, öri-barija.

Hálás vagyok a játék kitalálóinak, pláne a grafikusainak, amiért ennyire tiszta vonalú, jól másolható, egyszerű és nagyszerű karaktereket alkottak. Mert természetesen hozzám is eljutottak a bájos karakterek, hiszen a játék imádóit milyen más sütivel, tortával lehetne meglepni, ha nem Angry Birdsössel? :)

Legelőször akkor találkoztam a madárkákkal, amikor Danika legjobb barátjának, kis óvodás társának a névnapjára AB-muffinokat készítettem. A kisfiú imádja a játékot, rajongásának nemcsak az apuka telefonján eltöltött játékidö, de a társasjátékai, könyvespolca és ruhatára is ékes bizonyítékai. Anyukája kérésének örömmel tettem eleget, amikor megformáltam a harminc kis figurát, majd mindegyiket egy-egy csokis minimuffin tetejére ültettem először csak így....

...azután pedig így:

 

A formálások előtt természetesen gondos kutatómunkát végeztem a madarak és disznók kinézetét és megjelenési formáit illetően. Hááát, mit is mondjak... imádtam a kis figurákat csinálgatni! OK, dolgoztam velük jó néhány órán át (értsd: 14+), de teljes kikapcsolódást nyújtott. Újra óvodásnak éreztem magam, aki színes gyurmákkal játszik, alkot, mesehősöket kelt életre.

Ha bárki kedvet kapna egy kis gyurmázgatáshoz, bátran fogjon neki, mert valóban egyszerűen megformázhatók a kis figurák kisüthető vagy só-liszt gyurmából is. Vagy normál gyurmából, ahogyan azt Danikáék is tették az oviban, amikor az óvónénik egy teljes nap tevékenységeit, foglalkozásait az Angry Birds-mánia köré építették, a gyerkőcök hatalmas örömére! :) A figurák felépítése könnyűszerrel lemásolható ezekről a sütikről is:

A névnapi muffinoknak tuti sikere volt otthon és oviban egyaránt. Legeslegjobban mégis az ünnepelt örült neki, akivel azóta határozottan jobb lett a kapcsolatunk. Ez persze magától értetődő, hiszen mégiscsak én készítettem neki a világ legklasszabb muffinjait! :)

A madárkák berobbanása sütis világomba ezzel közel sem ért véget. A további variációkat is hamarosan megosztom majd Veletek :)

Az első próbálkozás - Pándi meggytorta

2009-ben az Ország Tortája a Pándi meggytorta lett; magával a tortával azonban nem cukrászdában találkoztam először, hanem egyik kedvenc főzőmagazinom címlapján, majd a másik kedvencemen is, és az internetes portálokon is rendre belefutottam ebbe a - már látványra is nagyszerű - süteménybe. Természetesen ki kellett próbálnom! :)
Nem tudom, más családokban hogy van ez, de nálunk mindenkinek megvan a kedvenc ízvilága édességek terén. Nagyobbik fiam nem szeret semmit, ami csokis (nahát, micsoda gyermek!), vagy ami kakaót tartalmaz, ellenben szeret mindent, ami mazsolás, lekváros vagy almás. Vele ellentétben a kicsi imádja a csokit, és szereti a gyümölcsös-joghurtos ízeket, töltelékeket. Én szeretek mindent, ami túrós, és bolondulok mindenért, ami mákos; a férjem pedig az almás, diós és meggyes ízeket kedveli. Neki akartam kedveskedni, amikor egyik szülinapjára megsütöttem életem csaknem első tortáját; Pándi meggytorta tekintetében viszont teljes bizonyossággal ez volt az első próbálkozásom. A tortát a "hivatalos" recept alapján készítettem el. Persze nem elégedhettem meg azzal, hogy simán összedobok egy kis tortácskát - egyenesen egy focipálya alakú tortával indítottam, a közepén egy hatalmas focilabdával. Vagyis ez volt a terv. Megvettem a sok-sok marcipánt, vettem a bevásárló központban kapható folyékony ételfestékből néhányat, megsütöttem a tortát, betöltöttem, majd bevontam a megszínezett marcipánnal.

És már el is követtem a két leghatalmasabb hibát, amit csak elkövethet az ember, ha burkolt tortát szeretne készíteni. 1. Folyékony ételfestéket, ha csak lehet, ne használjunk marcipán, fondant színezésére. Változtat a massza állagán, minőségét is rontja. Legjobb a gél állagú festék. 2. Minden tortát alaposan be kell kenni vajkrémmel, mielőtt bevonnánk. Ennek több funkciója is van:

- így tapad rá a burkolóanyag a tortára;

- a torta esetleges felületi hibáit korrigálhatjuk vajkrémmel;

- a vajkrém megakadályozza, hogy a torta krémje eláztassa a marcipánt, fondantot.

Na, éppen ezeket akkor még nem tudtam. Sőt, még nagyon-nagyon sokáig nem. A környezetemben élők bizonyára könnyűszerrel fel tudnának sorolni jó pár esetet, amikor a sikeresen burkolt tortámról egy idő után elkezdett olvadozni a burkolat, csöpögött az alja, folyt minden szerteszét. Ó, ha tudtam volna, hogy ennek a védőbástya szerepű vajkrém-hiány az oka! :)
Nem vagyok büszke az első burkolt tortám kinézetére, de biztosíthatok róla mindenkit, hogy az íze fenomenális volt, és a párom nagyon örült neki.

Hihetetlen, mennyire a helyén van minden ebben az álomszerű tortában. A különleges meggyes lapok, a brandys meggyes réteg és a fehér csokis-mascarponés habkönnyű krém együttese tökéletes összhangban egyesülnek, és elégítik ki még a legínyencebb elvárásokat is. Minden elismerésem a torta megálmodóinak (és nem csupán ezért a toráért...)!
Azóta még többször elkészült nálunk ez az isteni torta. Volt, hogy majdnem-klasszikus formában tálaltam (mert ugye cukorlevelek helyett gumibéka is megteszi, ha az ember kreatív)...

... és a Danika 4. szülinapjára készült torta is Pándi meggytorta volt. Amint az jól látható, itt sem fedeztem még fel a vajkrém jótékony feladatát - hej, pedig de sok fejfájástól és stressztől mentesültem volna! :)

Nos, valahogy így indult barátkozásom a tortákkal is, a marcipánnal is. És bár a végeredmény - a torták külsejét tekintve - egyik esetben sem olyan volt, amilyennek előtte megálmodtam őket, az ajándékozottaknak mégis mindegyik esetben nagy örömöt okoztak. Hogy miért? Mert ez nekik, csakis nekik készült, ez most róluk szólt. És hiszem, hogy nem elég az, ha egy ünnepi torta finom, ízletes; a torta mindig, minden esetben az ünnepeltről kell szóljon, személyre szabottan kell készüljön. Mert a torta egy különleges ajándék. Ezért olyan szép és izgalmas ez az út, ezért jelent számomra minden torta más-más nagyszerű kihívást.

Megerősítés

Egy hónappal ezelőtt, március elején örömmel olvastam az egyik cukrászkellékeket árusító bolt versenyfelhívását. Tortadíszítő versenyt hirdettek, burkolt, fondanttal díszített, tavaszi tematikájú tortával lehetett nevezni. Ekkor már magam mögött tudtam néhány többé-kevésbé sikeres próbálkozást tortadíszítés terén (melyekről a későbbiekben sorban beszámolok majd), így nem is volt kérdés számomra, hogy benevezek-e vagy sem. Természetesen! :) Elkezdtem ötletelni, tervezgetni, rajzolgatni... Merthát mégiscsak valami ütős ötlet kellene, ami kellően hatásos, vidám, tavaszias, különleges... Megszületett a terv: színes tavaszi virágok csokra egy öntözőkannában. Persze előbb sokkal merészebb ötletem volt, miszerint egy, a levegőben lebegő kanna locsol egy nagy cserép virágot - de ezt az ötletet elég hamar elvetettem, és próbáltam a realitás talaja felé kacsintgatni, a szó szoros értelmében. Szóval talpára állítottam a kannát, megszületett a terv. És a terv alapján a torta:

 

Van nekem egy igazán szerencsés barátnőm, aki március közepén született, így a szülinapja éppen egybeesett a nevezési időszakkal. Természetesen az övé lett a torta felső része, kérésére narancsos-trüffelkrémmel készítettem. Elmondása szerint fincsi volt, nekem már csak a felszeletelt tortáról mutatott pár képet, kóstolót nem kaptam... Megkóstoltuk, sőt teljes mértékben elfogyasztottuk viszont a torta alsó részét, a "dobozt", ami Oreo keksztorta volt Lila Füge jól bevált, midig-tuti-siker receptje alapján készítve. Az egész család hálás volt nekem, amiért beneveztem a verenyre, sikerült potyázniuk egy álomtortát :)

 

Szerettem volna igazi, élethű cukorvirágokat készíteni. A cukorvirág készítése szinte külön ágazat a tortadíszítésen belül, nagyon szép, kreatív terület, de azt meg kell tanulni. Beszereztem én is a szükséges eszközöket, nagyszerű leírások alapján próbálkoztam, de még nem lett az igazi. Olyannyira nem, hogy végül nagyrészt kézzel és kiszúrókkal formáltam meg a virágokat. De nem baj, legalább megvan a következő célkitűzés! :)

 

 Az eredményhirdetés után - miszerint a zsűri a harmincöt pályamű közül ezüstéremmel jutalmazta tortámat - azt éreztem, hogy nemcsak díjat, de valami sokkal fontosabbat is nyertem: visszaigazolást arról, hogy ez a fajta alkotás nemcsak nekem jó, nemcsak nekem szép. És ösztönzést is nyertem, és biztatást, és sok-sok szerető támogatást is. :) És megerősítést. És bár ez egy picike megmérettetés volt, talán kisebb a kicsinél is, nekem mégis nagyon sokat jelentett! Máris a következő, sokkal nagyobb küzdelemre összpontosítok! :)

 

 

 

Valami elkezdődik

Mindig szerettem elkezdeni dolgokat. Belevágni, kipróbálni, csinálni valami újszerűt, ami izgalmas kihívásokat és kreatív kibontakozási lehetőségeket ígér számomra. Mint most ez a blog. Nem könnyű elkezdeni, de megtörtént :)

Ezt azonban megelőzte egy méginkább újszerű dolog: a torták világába való belecsöppenésem. Néhány hónapja történt csupán, hogy elkészítettem első marcipánnal, majd fondanttal bevont, kreatívan díszített tortámat - gyenge szárnypróbálgatás volt, sok kudarccal... a marcipán lefolyt a tortáról a hűtőszekrényben, a krém felolvasztotta a fondantot, és folyt, ragadt minden. Sokszor. Még annál is többször. És elkezdődött a lázas kutakodás a "technika" megismerése után; trükköket sajátítottam el és fedeztem fel, kitaláltam dolgokat, próbálgattam, kísérleteztem. És a tortáim egyre biztosabb lábakon álltak, mára már semmi nem folyik sehová, a díszek is helyükön vannak. És szerelmes vagyok. Mert megtaláltam életem harmadik szerelmét ebben a kreatív világban, ahol egyszerre több érzékszervnek tudok kedvezni, ahol nemcsak finomat, de szépet, különlegeset, személyre szólót tudok alkotni. Ja, és hogy ki az első két szerelmem? Igazából három van, de a második kettő egynek számít: Ő és a két imádott kisfiam :)

És még mennyit kell tanulnom! Kísérletezni,  próbálgatni, okulni. Tervezni és megvalósítani. Gyakorolni, megmérettetni, örömöt okozni. Erről fog szólni ez a blog. A tanulási folyamatról, melyet most kezdek el. Mert ugye imádok elkezdeni dolgokat, főleg ilyet, amit soha nem kell befejezni! :)