János vitéz és népes társasága

Máig megmagyarázhatatlan számomra, honnan vettem a bátorságot (én, aki mindössze néhány hónapja tortázom...) ahhoz, hogy benevezzek egy tortafesztivál versenyére. Méghozzá két tortával! Bár a környezetemtől kapott visszajelzések folyamatosan pozitívak, az óvodából az anyukák elismerő szavakkal árasztanak el, a családom, rokonság, baráti kör is támogat és sok-sok biztatást kapok, mégis úgy éreztem, szakmai körökben is meg kell méretnem magam. Nagyon merész, mondhatnám, vakmerő ötlet volt ez részemről - na de az ember kíváncsi, türelmetlen, visszajelzést akar minden oldalról. Különösen igaz ez rám... Szóval beneveztem két hozott tortával a Palotási Tortafesztivál versenyfelhívására, és izgatottan vártam a nagy napot.

A hozott torták értelemszerűen otthon készülnek el, a fesztiválon "csak" kiállítjuk őket, közszemlére tesszük mind az érdeklődő közönség, mind a szakmai zsűri számára. Így volt időm alaposan megtervezni a tortáimat. Az egyik tortámat mindenképpen magyar irodalmi vonalon képzeltem el, végül a János vitéz mellett döntöttem. A költemény kezdő jelenetét szerettem volna ábrázolni, a második részt, amikor a szerelmes fiatalok fölött megjelenik a gonosz mostoha árnyéka és ő maga is, teljes mivoltában. Egy nagyon játékos, mesés, különleges, lenyűgöző tortát képzeltem el. Nem olyan lett. Hanem ilyen:

 

És bár a torta összképe nem volt sem játékos, sem lenyűgöző, mégis volt rajta két olyan díszítőelem, amit nagy-nagy élvezettel készítettem, és amelyek számomra tényleg különlegesek voltak: a báránykák és a gonosz mostoha figurája. Ezek elkészítését osztom most meg veletek lépésről lépésre, hátha valakit alkotásra inspirálok vele :)

A báránykák elkészítése eléggé időigényes, és több fázisban volt megvalósítható - többször is száradási időt kellett hagyni az egyes elkészült részeknek, hogy a munka utána biztonsággal folytatható legyen. Az alábbi anyagokra és eszközökre volt szükségem, illetve ehető ragasztóra a részek összeállításához:

 

 

Először a bárányok testrészeit készítettem el világos rózsaszín cukormasszából: a fejet, füleket, testet és lábakat. Az alábbi képen látható, hogy mindegyik testrésznél gömb alakból indultam ki, és azt formáltam ovális, vízcsepp, illetve körte alakúra. A bárányok száját és a lábakat a körömrésznél éles, hegyes késsel vágtam be.

 

 

Miután a részecskék megszáradtak, ehető ragasztóval illesztettem össze őket különböző pozícióban: voltak fekvő, ülő, álló és legelésző bárányok. És nagyon viccesen néztek ki így, pucéron :)

 

 

Ekkor indult be a türelemjáték: fehér cukormasszából pici golyókat formáztam. Nem ragasztottam fel őket rögtöm, kicsit száradniuk kellett, hogy alakjukat megőrizzék a ragasztás során, de túl keménnyé sem száradhattak, mert akkor nem tudtam megfelelően egymás mellé ragasztani őket. Szóval, a közepesen megkeményedett golyócskákat részletekben ráragasztottam a bárányokra, 1-2 sor után hagytam pihenni, hogy a ragasztó száradjon meg, a golyócskák stabilak maradjank a bárányok testén, fején. Utána folytattam, újabb 1-2 sort ragasztottam, majd pihi, és így tovább.

 

Hosszú órákig tartott a munka, no de igazi cukiságok születtek viszonzásképpen. Végül még feketéből szemeket, sötét rózsaszínből orrokat ragasztottam a barikáknak, és készen is volt a juhnyáj. Hát nem tündéri? :)

 

Természetesen a fekete volt a kedvencem. :)))

 

 A gonosz mostoha alakjának elkészítése sokkal bonyolultabb volt, de legalább izgalmasabb is :) A magas figura váza ugyanazzal a technikával készült, mellyel a gólyás torta is, legutóbbi bejegyzésemben írtam róla. Most azonban fázisfotókkal tudom bemutatni a munka teljes menetét.

Miután megterveztem az alakot, grillázsból megformáztam a vázát: a hosszú, vékony testet, fejet, karokat és egy lapos talpat, amin a figura állni fog. A grillázshoz cukrot olvasztottam meg ("égetett cukor" - de ez eléggé téves megnevezés, nem szabad égetni!), melybe ugyanannyi mennyiségű durvára darált diót kevertem. Nem kellett precíz, pontos munkát végezni (az majd a plasztikcsokis művelet feladata), és nem is tudtam volna: a forró masszával dolgozni ugyanis nem egy leányálom. Csak forrón formázható, de akkor még éget, hidegen meg már szétomlik... Szereztem is néhány jó kis égési sérülést, de sebaj, gyakorlat teszi a mestert! :) Ilyen lett tehát a váznak a legbelső, grillázsos része:

 

Amikor keménnyé dermedtek a részek, kicsi adag cukrot olvasztottam, és ezt használtam ragasztónak a részek rögzítéséhez. Amikor a figura már összeállt, plasztikcsokival burkoltam be mindenhol, és arra törekedtem, hogy minél jobban megadjam vele a figura végleges alakját. A plasztikcsokihoz felolvasztottam 500 gramm étcsokit, majd hozzákevertem 180 gramm glüzózszirupot (ez utóbbi helyettesíthető mézzel, melyből jelen esetben 250 grammra lett volna szükség). Összegyúrtam, majd kis részletekben mikróznom kellett a masszát ahhoz, hogy újra puha, nyújható legyen. Így nézett ki a boszorkány, miután megkapta csokiruháját:

 

 

A fejet és kezeket testszínű cukormasszából formáztam meg, jó sok ráncot véstem beléjük, majd teljes száradás után egy ecset segítségével vékonyan átkentem őket barna színű folyékony festékkel (porfestéket kevertem ki pici vízzel). A festék belefolyt a ráncokba, így azok láthatóvá váltak és élethűbb látványt keltettek. Szemet, szemöldököt, szájat, nyelvet és egy fogat építettem be a mostohának színes cukormasszából.

 

 

A váz és a többi testrész illesztésre készen állt:

 

 

A teljes testet vékonyra nyújtott, fekete cukormasszával burkoltam, ezután következett a fej és kezek ragasztása. Az illesztéshez cukormasszát használtam, amolyan puhább változatot, amibe sok-sok cmc-t gyúrtam, és vízzel hígítottam. Kicsit olyan volt, mint egy nagyon sűrű ragasztó, de azért formázható volt. Ezzel az anyaggal odaragasztottam, körbetapasztottam a kezeket és a fejet, sőt, a fej mögé egy hegyes részt is kialakítottam a boszorkány kendőjének. Száradásig alá kellett támasztani a részeket, de utána olyan erősen megkötött, mint a beton :)

 

 

Miután minden testrész a helyén volt, fekete és fehér cukormasszából hajat készítettem a figurának. Amikor a haj is a helyén volt, a fejrészt is burkoltam feketével, így lett a gonosz mostohának jó kis boszorkányos kendője-sapija :) 

 

Ez az alak volt a versenytortám különlegessége. Tényleg édes volt (minden értelemben), viccesen félelmetes is, és garantáltan magára vonzotta a nézelődők tekintetét. Kár, hogy a torta összességében nem volt ennyire érdekes, kimunkált, különleges. Nem baj, talán majd legközelebb! :)

 

 

Gólya, gólya, hosszú lábú gólya...

Nem szoktam elégedett lenni a tortáimmal. Persze, ha elégedett lennék már most, a legelején, az már régen rossz lenne... Én azonban kifejezetten elégedetlen szoktam lenni, az önbizalmam negatív előjelet kap, amikor egy-egy torta megszületik, és mindig pontosan tudom, mit kellett volna másképpen csinálni. És mindig megfogadom, hogy legközelebb sokkal jobb, pontosabb, körültekintőbb leszek...

Ezzel a tortával azonban máshogyan volt: nekem is tetszett. Majdnem elégedett voltam vele. Persze aggódtam, hogy a babaváró vendégek majd nem a jó oldalát nézik a tortának (a gólya bal arcán, nyakán húzódik a burkolat két szélének találkozása, és ez, alig észrevehetően bár, de látszott), mégis nagyon büszke voltam rá! Sok-sok új dolgot próbáltam ki e torta megalkotása során, és nagyon jó volt a végén azt az eredményt kapni, amit korábban elképzeltem, megterveztem, megálmodtam! :)

A téma adott volt: fészekben ülő gólya, a csőrében babát tart, körülötte "valamilyen" babaváró muffinok. És mivel a gólya igencsak hosszú nyakkal van megáldva, ennek elkészítése jelentette számomra a legnagyobb kihívást. Egy, a számomra teljesen új technikával próbálkoztam, melyhez Farkas Vilmos leírását követtem (Tortadíszítés Magazin, 2014. februári szám, Sárkány torta): grillázsból készítettem vázat a nyaknak, fejnek, amit teljes szilárdulás után plasztikcsokival építettem körbe, és ezzel adtam meg a teszrészek végleges formáját. Ezután a megszokott módon burkoltam, díszítettem.

A gólya fején néhány egyszerű formából és színből kialakítottam a gólya arcát, haját :)

 

A fészekhez és a gólya testéhez sütöttem egy 26 cm kör alakú és egy 20x30 cm-es vaníliás kuglóftésztát 8, ill. 6 tojásból. A kör alakú piskótát fészek alakúra faragtam, vagyis az alját keskenyítettem, míg a tetején körben kijelöltem egy 2-3 cm széles karimát, középre pedig "beterveztem" a gólya testének alsó részét, ami egy nagy, ovális rész volt. A fészek széle és az ovális rész közé 2-3 cm mély "árkot" véstem, ezzel megadtam a fészek formáját. A szögletes piskótából építettem fel a gólya testét az előre kijelölt helyen, és csak ezek után szeltem lapokra a tésztát. Isteni finom, életem talán legjobb narancsos trüffelkrémével töltöttem be; a krém tökéletes dermedése után faragható volt a tortám, így még tudtam igazítani a fészek és a test esetleges formátlaságainál. A nyakrésznél kialakítottam egy félkör alakú részt, ahová a későbbiekben a nyakat be tudtam illeszteni.

Sajnos fázisfotók nem készültek. Ilyen örömteli munkánál annyira beleélem magam a tennivalók izgalmába, hogy megfeledkezem a gépemről, de igyekszem ezt legközelebb pótolni :)

A fej beillesztése szintén izgalmas volt. Ahhoz, hogy majd megfelelően a testhez tudjam ragasztani, előbb burkolnom kellett tortának a megfelelő részét. Burkoltam tehát fehér fondanttal a gólya testét, és a fészeknek is azt a kicsi részét, amely a nyakkal előreláthatólag érintketett. Az érintkezési pontokat ehető ragasztóval kentem be, majd a gólya testét picit megemlve alá-elé helyeztem a nyakat, fejet. Hűtőben hagytam a teljes száradásig.

Ezután már nem sok tennivalóm volt vele. Farkat és szárnyakat ragasztottam neki, melyeket nagy rózsalevél-kiszúróval szúrtam fekete és fehér fondantból:

A csőrben lógó pólyát babával néhány nappal korábban elkészítettem, hogy tökéletesen száradjon meg. Mivel elég súlyos volt, a fészek szélére helyeztem, nemcsak ragasztottam, saslikpálcikával is rögzítettem őket a nagyobb stabilitás érdekében. A csőrnél ragasztottam, majd a masnival erősítettem meg a tartását.

Nos, ilyen lett az én első babaváró tortám :)))

A muffinok elkészítése jóval egyszerűbb volt. Először a pici babafejeket készítettem el, figyelve arra, hogy többféle babaarc is szerepeljen. Elég rémisztő lett volna a jövendőbeli anyuka számára huszonnégy ordító kis fej az ünnepi sütiken... :)

 

A sütik Stahl Judit receptje alapján készült párizsi csokis muffinok. Nagyon finom, elegáns, különleges muffin, gyakran készítem ünnepi alkalomra. Ezekre helyeztem rá a kicsi fejecskéket némi díszítés kíséretében:

Az összhatás valóban nagyon babavárósra sikeredett. A kismamának igazi meglepetés volt, és nagyon tetszett neki :)

Bízom benne, hogy legközelebb a kék változatot is elkészíthetem. Mert ezt a tortát valóban öröm volt készíteni. Nemcsak a végén volt sikerélmény, az eredményt látva; közben is, folymatosan éreztem, hogy ez most valahogyan annyira más, annyira jó. Pontos és letisztult formák, vonalak, egyszerű és mégis különleges. Minden gördülékenyen ment, minden a helyén volt, minden az elvárt módon viselkedett. És talán minden tortakészítő álma éppen ez...



Varrógép-torta lépésről lépésre

Valamikor a tél közepén, januárban kérdezte meg a barátnőm, sütnék-e egy különleges tortát az apukájának a 60. szülinapjára, április közepén. Újabb nagyszerű kihívás lehetősége csillant fel előttem, ráadásul számomra nagyon kedves személyeknek szerezhettem örömet  - természetes volt, hogy elvállaltam a felkérést, s mennyire büszke voltam rá! :)

Az ünnepelt szabóként dolgozik fiatal kora óta, így evidens volt, hogy a tortát varrással kapcsolatos dekorációba kell bújtatni. Barátnőm ötlete az volt, hogy egy klasszikus kerek tortára mintázzam meg fondantból az apukáját, amint gépe fölé görnyedve varrogat. Előttem pedig nyomban megjelentek azok a csodás képek varrógép alakú tortákról, melyekbe gyakran belefutok az interneten tortás oldalakat böngészve. Tetszett az ötlet a barátnőmnek is, én pedig bátran belevágtam a dologba, hiszen ha már annyi embernek sikerült, nekem miért ne sikerülne könnyedén?! Na, itt volt az első tévedésem...

Először is fényképekre volt szükségem arról a varrógépről, melyen barátnőm apukája dolgozik, mert ugye csakis úgy lehet igazán személyes a dolog, ha az ő gépét mintázom meg. Februárban már meg is érkeztek a képek, barátnőm nagy titokban készítette őket...

Kutakodni kezdtem a netem a varrógép-torta elkészítésének technikája után. Számtalan lehetőséget áttanulmányoztam, alaposan körbejártam a témát. Az előre megvásárolható műanyag állványos variáció nem volt szimpatikus, ezért úgy döntöttem grillázsból készítem el a vázat, és erre építem rá a tortát. Utána ezen a terven is módosítottam, mert nem voltam biztos benne, hogy a grillázs megfelelően fog viselkedni (értsd.: nem olvad meg) a torta alatt, és kockáztatni nem akartam. Végső döntésem az volt: erős kartonpapír + saslikpálcikák hada fogja alkotni a stabil és biztos vázat. Második tévedés.

A kisebb kellékeket már néhány nappal a szülinap előtt elkezdtem készítgetni: cérnát, gyűszűt, ollót és gombokat mintáztam fondantból. Utána megsütöttem a vaníliás piskótát (ami egy jó kis kuglórecept szerint készült).

Édes kis apróságok :)

A torta összeállítását mindig nagyon élvezem. Először is kiszabtam a piskótából a megfelelő méretű, alakú lapokat: hosszú téglalap alakot a gép felső részéhez, és négyzet alakú lapokat a törzséhez-lábához, majd betöltöttem őket a csokis-meggyes krémmel. A felső, hosszú részt egy méretre szabott, erős és alufóliával bevont kartonra helyeztem. A lábába négy darab méretre vágott saslikpálcikát helyeztem, hogy a fölé helyezett torta ne tudja összenyomni, ne nehezedjen rá. Ezen kívül három hosszabb saslikpálcika rögzítette a gép felső részét a törzshöz, melyek az előre elkészített lyukacskákon szelték át a kartont. A hátsó rész tehát nagyon stabil volt, az elejét viszont csak egy pálcika tartotta...

A betöltött tortát még faragtam, pótolgattam, formára alakítottam, majd bevontam vajkrémmel, így:

A varrógép eleje még mindig instabil volt, dőlt jobbra-balra. Jobb ötletem nem lévén, fondantból építettem alá egy "tartót" a tű részhez, azt remélve, hogy az majd kellően megkeményszik és stabilan megtartja az egész gépet. Harmadik tévedés. Ettől függetlenül a tortát beburkoltam, elkezdtem díszítgetni; igyekeztem az eredeti gép színeit lemásolni. Közben pedig az egészet alá kellett támasszam, ha nem szerettem volna a földön landolva látni...

 

Akkor adtam fel végleg ezt a fajta stabilizálási kísérletet, amikor a gép orr része leszakadt, levált a felső részről. Mert ez a maréknyi rész alulról volt ráépítve a kartonra, és úgy tűnik, nem tapadt rá megfelelően. Meg amúgy is... a gravitáció nagy úr! Szóval a tű fölötti rész kezdett leválni, a burkolat szakadt, a piskóta lelógott... Ettől kezdve nem fényképeztem, csakis a tortára koncentráltam, és próbáltam menteni a menthetőt. Végülis a megmentőm apukám személyében érkezett, aki mélységesen átérezte a problémámat. Tervezőmérnökként gyorsan tervezett is nekem egy pici állványt, amit a torta első részébe helyezhettünk be. Kivonult a műhelyébe, fúrt-faragott, esztergált és hegesztett... Két óra múlva már kezemben tarthattam a kis fém állványt, aminek volt egy tenyérnyi lapos talpa, rajta merőlegesen egy fém rudacska, és hat centiméter magasságban egy újabb fém lap (ez tartotta a leszakadni készülő részt), majd a rudacska folytatódott tovább, akár egy tengely, ami szintén a stabilitást szolgálta; együtt a torta alá helyeztük az orr-résznél, és a tortám stabil volt, akár a szikla. Ezer köszönet érte, sok-sok embernek okozott ezzel örömöt. De legfőképpen nekem :)

Ettől kezdve már "csak" csinosítgatni, díszítgetni kellett a tortát. És korrigálni az orr-részt, amely majdnem levált a felső résztől. Pöttyös anyagot készítettem, és behelyeztem a gép "tűje" alá...

Felkerült a tortatálcára a sok pici gomb, gyűszű, kréta, tű, cérna és az olló is :)

És hát igen... a torta, ha nem is lett az eredeti tökéletes mása, de készen volt, stabil volt, varrógép volt:

Ahogy már többször írtam róla, számomra az a legfontosabb, hogy az ünnepelt érezze, hogy ez a torta neki készült, róla szól. A barátnőm apukája ráismert a tortában az ő varrógépére. Talán a gép testén lévő fehér gumi segített neki ebben, aminek a funkcióját még nem tudom, de majd megtudakolom :) És tetszett neki. És meghatódott. Persze tévedés lenne azt hinnem, hogy mindez csupán az én tortámnak köszönhető; nem így van. Meghatódott, mert a csodálatos családja állta körül ezen a nagyszerű napon; mert a szeretteivel ünnepelhetett. De titkon remélem, hogy kicsit, ici-picit, épp csak egy sütimorzsányit nekem is szerepem volt benne. Isten éltesse még nagyon sokáig, Jóska bácsi! :)

 



Aprajafalván jártam...

Folyamatosan keresem az alkalmat, amikor az óvodába "feltűnés" nélkül vihetek/küldhetek sütit, tortát a gyerekeknek. És a felnőtteknek, természetesen! :) Mert folyamatosan ki szeretnék próbálni valami újat, gyakorolni, kísérletezni szeretnék. Persze egy idő után az óvónéniknek is feltűnik, ha túl sok süti érkezik, talán rá is unnak... (bár még nem jelezték). Ezért örültem a mikulási és karácsonyi ünnepségnek, a farsangnak, a húsvét közeledtének, és már előre várom a gyereknapot! :)

    Régóta szerettem volna gombaház-tortát sütni, és a törpés sütemények is nagyon népszerűek mostanában cukrász-körökben. Több száz ötlet kering a neten is ebben a tematikában, és úgy gondoltam, az ovis farsang ideális alkalom lenne arra, hogy végre elkészítsem a vágyva-vágyott tortát. El is készült. Valójában két külön tortából állítottam össze: egyik a ház törzse, másik a ház teteje; mindkettő trüffelkrémes, de külön faragtam, burkoltam, díszítettem őket, s csak a legvégén, oviba szállítás előtt raktam egymásra őket. Közepén, a ház "tengelyeként" a jól bevált saslikpálcika kapott most is helyet, ez biztosította, hogy a gombaház kalapja ne csússzon le a törzséről. Egy gombaház-torta önmagában azonban mit sem ér, csakis törpikékkel lehet hiteles. Nemdebár? :)

 

Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen tortánál nagyon fontos szempont az is, hogy huszonnégy gyerek fog osztozni rajta; tehát vagy nem teszek rá kicsi cukorfigurákat egyáltalán, vagy készítek minimum huszonnégy darabot, hogy mindenkinek jusson belőle. Mi mást tehettem volna? Elkészítettem minden gyerek számára egy kicsi törpikét:

A törpikéket tojáslikőrös-csokidarabkás minimuffinok tetejére ültettem. Természetesen a kész sütikben nyoma sem volt alkoholnak, annál inkább a selymes, vaníliás íznek.
Nos, így népesült be az egylakásos Aprajafalva sok apró lakóval :)

 És bár a sok kis lakó nagyon hangulatossá teszi az összképet, mit sem érne az egész néhány igencsak jellegzetes karatker nélkül... Ezért alkottam meg egy kissé túl fiatalos Törpapát, egy igencsak bárgyú Törpillát, néhány kukucskáló törpikét és Okoskát, aki épp' hozza megszokott formáját:

Sokkal meseszerűbb, természetesebb mosolyú figurákat szerettem volna. Talán legközelebb jobban sikerül. A gyerekeknek így is tetszett, állítólag szőrén-szálán eltüntették a kis figurákat, muffinokat, tortát. És ami a legjobb: a sütiket látván az óvónő bevallotta, hogy eredeti terve szerint a teljes csoportot Hupikék Törpikéknek szerette volna beöltöztetni, de ezt a gyerekek egyéni elképzelései meghiúsították. Sebaj, törpikék így is farsangoltak a Borókában; nem a gyerekek bőrébe, hanem pocakjukba bújva! :)